Egy drámai politikai pálfordulattal Írország határozottan a Lisszaboni Szerződés javára döntött a mintegy 17 hónappal az előző határozott „Nem”-et követő második népszavazáson. A szavazók mintegy kétharmada támogatta az Európai Uniót gyökeresen megváltoztató reformszerződést, amelyet José Manuel Barroso, az EU elnöke a következő szavakkal kommentált: „Nagy nap ez Európának, és nagy nap Írországnak.” De mi is történt október 5-én Írországban?

A mostani elsöprőnek mondható elfogadó döntés hátterében számos indok van, de a legjelentősebb hatást a gazdasági válság gyakorolt az emberek megváltozott nézeteire. Sokan úgy gondolkodtak, hogy az egyébként is egyre rosszabb helyzetbe süllyedő ír gazdaság számára a kilábalás egyik, és talán legfontosabb célkitűzése a jószomszédi viszony fenntartása az EU tagállamokkal. Ezt kihasználva az “Igen”-ért kampányolók a gazdasági és foglalkoztatási hatásokra fókuszáltak, elterelve a figyelmet a Lisszaboni Szerződés tényleges részleteiről és tartalmáról.

Késő délután világossá vált, hogy mintegy 64% az „Igen” szavazatok aránya, amely az egész országban kb 20%-kal meghaladta a „Nem”-ek arányát. Míg 2008. júniusában a 43 parlamenti választókerületből csupán 10 támogatta a Szerződést, a második referendum 41 támogatót nyert.

Péntek éjszaka a Lisszaboni Szerződést ellenzők követelték David Camerontól, a Toryk vezetőjétől, hogy amennyiben a jobboldali párt jövő évben hatalomra kerül, tegye népszavazás tárgyává a brit lakosság számára az EU jövőjét jelentősen befolyásoló dokumentum elfogadását. Richard Greene, a Lisszabon-ellenes mozgalom vezetője nyilvános felszólításban követelte a konzervatív vezetőt, hogy tartsanak népszavazásokat a Brit parlamentben. Egy péntek esti sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy most Cameronon áll, hogy az általa és a „Nem”-et támogatók által károsnak tekintett EU szuperhatalom létrejöttét meggátolják. „A britek soha nem voltak kolonizálva, nem igázhatják le őket. Az új miniszterelnök legfontosabb feladata kell, hogy legyen, hogy megadja a népszavazás lehetőségét a britek számára.” – mondta.

A Brit euroszkeptikus vezető, Nigel Farage az eredményt azzal kommentálta, hogy az eredmény „a nagy pénz és a maffia győzelme és a demokrácia megcsúfolása. Nyilatkozatában támogatta Greene brit népszavazási követelését.

A Lisszabon-ellenes vezetők véleménye szerint a „Pro-Lisbon” kampánya igen meggyőzően hatott az emberek számára, nem beszélve az igen hatékony kampányt a recesszióval és jelenlegi gazdasági bizonytalanságokkal kapcsolatos félelmekre építve. Az első szavazáson erős ellenzékű területek is teljes pálfordulást mutattak a második szavazáson. Az első hivatalos eredményt közlő választókerület, Tipperary South például az első szavazáson 53.21% „Nem”-mel szavazott, míg a második szavazáson már 68.42% volt az igenek aránya.

A támogató eredmény nagy lökést adhat az ír vezető, Brian Cowen és pártja történelmi mélységeket megélő népszerűségének, aki csupán egy hónappal az első referendum előtt lépett hivatalába. Nyilatkozatában tájékoztatta a közvéleményt, hogy az Írország számára adott semlegességi biztosítékok élnek, Írország jogot kapott egy brüsszeli biztos kinevezésére, és hogy semmiféle veszély nem fenyegeti az abortusz-ellenes ír törvényeket. Ezek voltak többek között az ellenzők legfőbb nyertes érvei az első népszavazáson.

Míg Brian Cowen jelenleg jobban nyeregben érezheti magát, mint régen előtte, a szintén Lisszabont támogató pártvezetők szerint a jelenlegi győzelem nem mentheti meg a kormányt a bukástól. Eamon Gilmore, az Ír Munkáspárt vezetője elmondta: „A kampány során kiderült számunkra, hogy a legnagyobb akadály az „Igen” biztosítására maga a kormány, amely az ír gazdaságot a tönk szélére sodorta. Az emberek a kormányzópárt távozását akarják. Egy kormányzat sem képest hiteles és hatékony kormányzásra a szavazók támogatása nélkül. A jelenlegi kormány ideje lejárt. Amire most az íreknek szükségük van, az egy új kormány, új apparátus, új emberek, friss ötletek.”

Szakértők véleménye szerint a mostani népszavazás elutasító eredménye esetén az igencsak szorult helyzetben lévő Írország elszigetelődését eredményezte volna, amely az idénre prognosztizált mintegy 9.8%-os GDP esést még súlyosabbá tette volna. A jelentős amerikai befektetések célpontjaként számon tartott ír gazdaság az amerikai tőke jelentős kiáramlására is számolhatott volna. Az első szavazáson elért eredmény hatására növekedett az ír adósság kockázati felára, így míg 2007-ben a kockázati felár a német államkötvényével azonos szinten volt, jelenleg 1.6 százalékponttal magasabb. A mostani pozitív eredmény valószínűsíthetően csökkenti majd a kockázati felárat és a kamatköltségeket.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy az EU jövőjét eldöntő népszavazás egyben az írek jövőjét is közvetlenül befolyásolja, ami érdekes változásokat eredményezhet az elkövetkező években.