Nem egészen egy évvel azelőtt, hogy az euró 11 európai ország hivatalos fizetőeszköze lett, 155 német közgazdász nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az euró korai bevezetésének veszélyeire, és arra, hogy az egyes országok milyen kozmetikai módszerekhez, adott esetben kreatív számviteli eszközökhöz folyamodtak, hogy a monetáris unió tagsághoz szükséges feltételeket teljesítsék.

Most úgy tűnik, a jóslat kezd valóra válni Görögország személyében, amelyet könnyen követhet Spanyolország és Portugália is, amely végül akár a teljes európai bankrendszert is maga után ránthatja. Hol a megoldás? Kisegítik-e a tagországok a görögöket, hogy megelőzzék a nagyobb bajt, vagy jobb lenne, ha hagynák őket egyedül rángatózni?

Tény, hogy ez nemcsak a görögök problémája, hanem az egész monetáris unióé, és az EU többi tagállamáé is. A nagy kérdés, kisegíti-e, illetve még inkább kisegítheti-e a többi tagállam a görögöket lévén, hogy az alapító okirat nem teszi korlátlanul lehetővé az állam segítségnyújtását! De még ha a többi tagország ki is segítené Görögországot az igen csak mélyre sikerült pöcegödréből, az sem mentené meg az eurót a bajtól, mindenképpen sanyarú idők várnak rá.

Különösen lényeges kérdés ez Németország számára, lévén az EU legnagyobb gazdasága és adott esetben a legnagyobb “segítő zseb” az unióban. Már ha hajlandóak segíteni… Sokan ugyanis úgy vélik, hogy már eleve hiba volt olyan könnyen eldobni a háború utáni gazdasági sikertörténet szimbólumát, a német márkát.

Az euró övezethez való csatlakozás idején a németek 55%-a ellene volt a deviza lecserélésének.  És most újra itt a félelem, hogy a görögök kimentése egyet jelent a saját jóléti színvonaluk látványos csökkenésével. A német adófizetőknek – a mintegy 500 milliárd eurós bankmentő csomag és a további több milliárd eurónyi vállalatok részére fizetett “segély” után – eszük ágában sincs még a tékozló görögöket is kimenteni a maguk generálta gödörből.

Angela Merkel így aztán nagy dilemma előtt áll, annál is inkább, mivel nemcsak az adófizetők, de saját koalícióján belül is megoszlanak a vélemények: a koalíció fiatal tagja, a liberális FDP nyíltan a görögök kimentése ellen tört lándzsát, és jó néhány kereszténydemokrata képviselő Merkel asszony saját pártjából is osztja a véleményüket.

A németeknek is megvan a saját belső problémájuk – mondják, és ennek prioritást kell élveznie az egyéb országok segélyezésével szemben. Hogy magyarázható meg egy német állampolgárnak, hogy csak azért nem kaphat több juttatást a többek között általa is fizetett jóléti programból, mert azt a görögök kimentésére kellett befizetni?

Február 11-én Merkel asszony több európai vezetővel közösen felajánlotta Görögország számára a segítséget, de ezt konkrét költségvetési deficit-csökkentési tervekhez kötötték. Az euro-zónához tartozó 16 állam pénzügyminiszterei február 15-én a GDP arányos költségvetési deficit 4 százalékpontos (8.7% mértékű) csökkentését követelték a görögöktől ez év végéig. Az írek sikertörténetét követve (vagy remélve) úgy vélik, ezen a kritériumok teljesítésével a görögök megfelelően bizonyíthatják a többi állam polgárai felé, hogy érdemesek a segítségre, vagy akár adott esetben segítség nélkül is képesek lehetnek helyreállítani a kárt. 

A fény még csak nem is dereng az alagút végén. A görög államkötvények továbbra is nyomás alatt vannak, a spekulánsok továbbra is jelentős nyomást gyakorolnak a görög piacra. A kérdés tehát marad: segíthet-e a többi állam a görögökön?

A Bundestag hivatalos véleménye szerint a görögök kisegítésére az Európai Egyezmény alapján akkor lenne lehetőség, ha a görög válság külső tényezők eredménye, tehát például spekulánsok támadása vagy a globális pénzügyi válság következménye.

Az euró-övezet államainak fel kell nőnie egy hatékonyabb gazdasági kormányzáshoz, és ideje elkezdeni válaszolni a megváltozott körülmények által teremtett kihívásokra. És ezt például kezdhetné Görögország!