Banner
Az EU megnyitotta kapuit a genetikailag módosított termékek felé
This is my site 2010/03/06 – 19:58

Címkék: , ,

Tizenhárom évnyi erős korlátozás után egy német génmódosított burgonya lett az első termék, amely kultiválható  Európában az EU március 2-i döntése nyomán. A génmódosított termékeket gyártók, támogatók és ellenzők egyaránt azon a véleményen vannak, hogy ezzel megtört a jég az EU  génmódosított termékekkel szemben tanúsított ellenállásában.

A BASF által kifejlesztett, Amflora nevet viselő burgonya jó minőségű keményítő alapanyagként szolgál majd textil- és papírgyártók számára, és a gyártó véleménye szerint valószínűtlen, hogy fogyasztók tányérjába kerüljön. A termék termelését már idén elkezdik a tervek szerint mintegy 250 hektárnyi területen Németországban, Csehországban és Svédországban.

Az EU megnyitotta kapuit a génmódosított termékek felé, félredobva ezzel a sokáig fennálló kételyeket azok élettani és környezeti hatásaival kapcsolatban. Az Amflora előtt csupán egyetlen termék, a Monsanto  génkezelt kukorica kapott jóváhagyást az EU-tól 1998-ban. A keddi döntéssel egyidejűleg további három Monsanto termék importját és feldolgozását hagyta jóvá a Bizottság.

A génkezelt termékek gyártói azzal érvelnek, hogy ha az EU továbbra is elzárja piacait a génkezelt termékek elől, ezzel súlyos károkat okoz az európai termelők versenyképességében, és hosszú távon az élelmezésbiztonságot is veszélyezteti.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke ígéretet tett, hogy a jövőben sokkal inkább tudományos alapra helyezik az ezirányú döntéseket, továbbá kifejtette, hogy a génkezelt termékek ügyét az – egyébként génkezelt termékeket ellenző – környezeti biztostól áthelyezték az egészség- és fogyasztási ügyekért felelős biztos, John Dallí hatáskörébe.

Az olasz mezőgazdasági miniszter, Luca Zaia a döntést követően azonnal nemtetszését fejezte ki, és további tiltakozást helyezett kilátásba több tagállam részéről is.

Dallí szerint a Bizottság nem zárja ki a tagállami szintű szabályozás lehetőségét, vagyis hogy tagállami szinten döntsenek az elfogadásról vagy korlátozásról, ugyanakkor ezzel kapcsolatosan figyelembe kell venni a WTO és az EU egységes piaci szabályozása által állított korlátokat is.

Marco Contiero, Greenpeace aktivista nyilvánosan támadta Barroso-t a jóváhagyás kapcsán mondván, hogy a döntés nem a szokásos eljárás szerint, teljes Bizottsági vita keretében történt, hanem azt megkerülve, amely nem elfogadható eljárás ilyen ügyekben. Kifejtette továbbá, hogy a most elfogadott termék egészségkárosító hatását bizonyítja, hogy olyan géneket is tartalmaz, amely egyes antibiotikumok hatásainak ellenállnak.

Pénzügyi Hírek

↑ Grab this Headline Animator

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.