Adott egy, a saját bevallása szerint „alkalmazottai által csapdában lévő” nagynevű pénzügyi óriás, amelyet szakértői időnként a lehetőségeknél kockázatosabb helyzetbe sodorják, és amelyért végül nem ők vagy a bank, hanem az állami költségvetés vagyis az adófizetők, illetve bizonyos esetekben a részvényesek fizetnek. És miután nyilvánvalóvá válik a felelős, aki még ráadásul további segítséget is kap, hogy megmenekülhessen a kilátástalan helyzetből, arra költi a talpraállás utáni profitját, hogy megjutalmazza azokat az alkalmazottait, akik többek között közreműködtek a válságos helyzet kialakításában? Novemberben az utcára vonultak a Goldman Sachs részényesei Washingtonban, miután nyilvánosságra került, hogy a befektetési bank éves nettó bevételének mintegy 47%-át fizeti ki bónuszként alkalmazottainak, alig több mint egy évvel azután, hogy az amerikai kormánytól mintegy 10 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott a csődközeli állapotból való kilábaláshoz. Hol az igazság?

Pro és Kontra
Az utóbbi hónapokban szinte nem telt el olyan nap, hogy ne hallottunk volna a bankok rossz anyagi helyzetéről, csődközeli állapotról, csődről és az állami mentőcsomagokról szerte a világban. A kormányok milliárdokat költöttek a bankszektor megmentésére, amely úgy tűnik, jelentősen hozzájárult több jól ismert pénzügyi óriás gyors talpraállásában. Bár a legtöbb esetben az állami megállapodás része volt a banki bónuszok lefaragása – amely valljuk be, sok esetben irreális, már-már hihetetlen méreteket öltött –, sok szakértő és politikus szerint mégsem lett elég egyértelmű és szigorú feltételként szabva.
Az Egyesült Királyságban például a mentőcsomagról szóló megállapodás része lett, hogy azon munkavállalók, akik éves keresete meghaladja a 39 ezer angol fontot, nem részesülhetnek további bónuszban, és az ügyvezetőknek járó bónuszkifizetéseket 3 évre el kell halasztani. Az Obama adminisztráció által nyújtott mentőcsomagokból részesedő hét pénzügyi óriás (mint AIG, Citigroup, Bank of America) esetében is feltételként szabták a jutalmak befagyasztását.
A bankok azzal érvelnek, hogy a tehetséges szakértőik bónuszainak korlátozása és csökkentése egyet jelentene azok elvesztésével, amely az erre a tudásbázisra alapozott pénzügyi óriások végét jelentené. Több banknak az év első felében életbe léptetett jutalom-stop hatására nemcsak a válságból való talpraállással kellett szembenéznie, hanem mindennapos harcot kellett vívniuk, hogy meggyőzzék a tehetséges munkavállalóikat a maradásról.
Mindezek ellenére számos politikus és elemző még mindig jelentős kockázatot sejt mondván, hogy a korlátozások korántsem jelentik akadályát a sokszor szinte határtalan méreteket öltő prémiumkifizetéseknek. A pénzügyi szektor továbbra is erősen ragaszkodik ahhoz a gyakorlathoz, hogy a pénzbeni jutalmazási rendszer a leghatékonyabb teljesítményösztönző eszköz, és míg ez így van, nem lehetséges ezt csak úgy megszüntetni vagy kitépni a rendszerből. Amire inkább szükség lenne, az egy megfelelő teljesítménymérő rendszer, amely lehetővé tenné, hogy tényleges és valós teljesítményadatok és hatástanulmányok alapján legyen kialakítva a teljesítményfüggő jutalmazás.

Tényadatok – Goldman Sachs
November 20-án több nemzetközi hírcsatorna is főcímként hozta, hogy a Goldman Sachs részvényesei az utcára vonultak Washingtonban, válaszul a társaság rekordmértékű, személyenként mintegy 717 ezer dollár összegű bónusz kifizetéséről szóló bejelentésre. A társaság mintegy 16.7 milliárd dollár összegben irányozott elő bónuszkifizetésekre, amely az éves nettó bevétel mintegy 47%-a, ezzel tartva a 2000 óta kialakult átlagos 46,7%-ot. Összehasonlítva a többi pénzügyi óriás bónuszaival elmondhatjuk, hogy a Goldman tartja a mezőnyt a Merril Lynch 66%-a, a JP Morgan 41%-a és a Morgan Stanley 47%-a mellett.
Nincs könnyű helyzetben a társaság, amely a válság kirobbanása óta folyamatos harcot vív a mérges adófizetőkkel, a kormányzattal, a törvényhozókkal és most már a saját részvényeseivel is. Több amerikai befektetési bank mint a new york-i székhelyű társaság legnagyobb részvényesei felháborodásukat fejezték ki a társaság 2009-re bejelentett kifizetéseivel kapcsolatban, amely a társaság 140 éves fennállása óta kifizetett legmagasabb összeg. A befektetők szerint most, hogy a cég újra nyereséggel zárt, a profit egy része a részvényeseket illeti meg, akik a bajban a legtöbb kárt szenvedték el, nem is beszélve az adófizetőkről, akik a végén „állták a cehet”.
Erős kritika érte a rövid távra fókuszáló bónuszrendszert is, amely végül olyan mértékű kockázatba sodorta a társaságot, amelyet már nem engedhetett volna meg magának. Miután a Goldman Sachs tavaly októberben képtelen volt kézben tartani a kockázatok okozta mélyrepülést, az egyike volt annak a kilenc nagyvállalatnak, amelynek az amerikai kormány mentőövet dobott mintegy 10 milliárd dollár értékben. A Goldman ezév elején visszafizette a kölcsönt, és hamar szárnyalásba kezdett, míg egykori vetélytársai, mint a Lehman Brothers agy a Bear Stearns végleg történelemmé váltak. És bár a Goldman helyzete stabil, a Fed vigyázó szeme továbbra is kíséri, és amennyiben igényli, további kedező kölcsönt vehet igénybe a szövetségi kasszából.
„A befektetőink mindig is következetesen arra ösztönözték a céget, hogy olyan kompenzációs rendszert alakítson ki, amely a részvényesek számára megfelelő profitot biztosít, ugyanakkor megfelelő egy erős, hosszú távon nyereséges franchise fenntartásához.” – nyilatkozta a Goldman Sachs. – „Most pedig azt kell hallanunk, hogy a befektetők panaszkodnak a magas banki bónuszok miatt. Az egyedüli megoldás a vita rendezésére egy szabályalkotó bevonása, aki előírja, mit kövessünk.”
A bankok és befektetési társaságok gyakran nem egyeztetnek a befektetőikkel a juttatási rendszerrel kapcsolatban, amely a múltban is sok esetben okozott érdekellentétet. A banki vezetés „nemtörődömsége” legtöbb esetben azzal végződött, hogy az elégedetlen részvénytulajdonos végül értékesítette részvényeit. A Goldman Sachs is hasonló helyzetben jár, amelynek mindössze két, 5% feletti tulajdonosa van, és a részvényesek elégedetlenkedéseire a vezetés első reakciója pontosan ez is volt: akinek nem tetszik, lehet piacra menni, és el lehet adni a részvényeket.

Megoldás?
A „bónusz” kifejezés szinte teljesen száműzötté vált a Wall Streeten. Negatív csengése, rossz benyomást keltő hangzása kiirtotta a pénzügyi szektor szótárából ezt a szót. A jelentésekbe bónusz helyett kompenzáció, jutalmazás, ösztönző eszköz kifejezések kerülnek, és a HR tanácsadók ezévi egyik legjelentősebb fejlesztési javaslata a kárhozott szó teljes kiiktatása a vállalati kultúrából. Mintha ez egyetlen szón múlna, gondolják sokan, pedig tényleg. Ez nem vicc, a Wall Street kerüli a bónusz szót, és mint méreg emlegetik. A negatív hírnevet leginkább az AIG-nél kirobbant 165 millió dolláros bónuszkifizetéssel egyidőben vívta ki magának, amelyet rögtön azután jelentett be a pénzügyi óriás, miután megkapta a 180 milliárd dolláros mentőcsomagot az amerikai költségvetéstől. Nem csoda, hogy hatalmas felháborodással reagált a közvélemény, amely egyúttal kiírtotta a „bónusz” minden addigi esetleges pozitív jelentését. Az állam felé kötelező helyzetjelentésekben a bónuszt fokozatosan más szinonímák váltották fel, és a legfrissebb riportokban már nyoma sincs a szónak.
De önmagában a szavak átfogalmazása nem megoldás. Nevezzük bónusznak vagy jutalomnak, az összeg ugyanaz marad, és az adófizetőknek és a részvényeseknek okozott károk nem enyhülnek. Mindezek fényében egyre inkább érthető, miért lát egyre több ország reális alternatívát az adóztatásban, amellyel ezeket a sokszor elkerülhetetlenül irracionális jutalmazási rendszereket megcsapolják, és talán, ismétlem, talán visszavehetnek valamit az adófizetők által finanszírozott bankmentő csomagok nyereségéből.

A csattanó…
A Goldman elnöke, Lloyd Blankfein szinte ugyanakkor hivatalosan is bocsánatot kért a társaság pénzügyi válság kirobbanásában játszott szerepéért, és mintegy 500 millió dollárt ajánlott fel a válság miatt kritikus helyzetbe került kisvállalatok megmentésére. Gyors fejszámolás után: ez mindössze 3%-a a banki bónuszokra félretett összegnek. Nagyvonalú ajánlat…