2010/11/11 – 00:02
Címkék: 2012, 2013, 2014, adócsomag 2011, adózás, bankszektor, Hungary, költségvetés, különadó, válságadó
2010/11/11 – 00:02
A költségvetésben szereplő több éves kitekintés szerint a válságadók nemcsak 2012-ig lesznek életben, hanem még 2013-2014-re is tervez a kormány bevételeket.
Bár a Kormány nyilatkozatai szerint eredetileg csak 2012-ig volt tervben a bankadó, a hipermarketadó, a telekomadó és az energiaadó, az új költségvetés ennek ellenkezőjét mutatja, és mé 2013-2014-ben is mintegy 200 milliárd forintos bevételt vár a Kormány.
A Parlament honlapján közzétett kitekintés szerint a pénzügyi szervezetek különadója 2011-ben még 187 milliárdos bevétele 2012-től sem szűnne meg teljesen, hanem csupán megfeleződne a következő három évre.
Hasonló a helyzet a nemrég elfogadott válságadóval is, amely 2011-12-re több mint 160 milliárdos bevételt tervez, amely 2013-14-ben mintegy 85 milliárdot hozna a költségvetésnek.
A már hatályban lévő energiaadó mintegy 20 milliárdos bevételi forrásként 2014-ig biztosan fennmaradna a tervek szerint, és addig nemhogy csökkenést, hanem növekedést irányoz elő a költségvetés-tervezet.
Szíjjártó Péter, kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy a különadók megszűnnek ugyan, de egyéb új szabályokat terveznek, amely továbbra is az említett szektoroktól fog bevételt eredményezni.
A hír hallatára a tőzsde esésnek indult, amely tükrözi a piaci szereplők nemtetszését és bizonytalanságot a gazdaság talpraállását illetően.
You must be logged in to post a comment.