Banner
Egyszerűsített foglalkoztatás bejelentése telefonon
This is my site 2010/08/12 – 00:01

Címkék: , , , ,

2010. augusztustól megváltozott a telefonon történő bejelentés szabálya. A belföldről hívható 185-ös számon lehet a bejelentést megtenni, amely helyi tarifával hívható. A bejelentőnek a hívás megkezdésekor nyilatkozatot kell tennie, hogy korábban tett-e bejelentést.

Nemcsak új nyilatkozat tételére, hanem már korábbi nyilatkozat megváltoztatására is lehetőség van, ehhez az eredeti regisztrációs számra kell hivatkozni.

Arról is nyilatkozatot kell tennie a bejelentőnek, hogy meghaladja-e a törvényben rögzített létszámkorlátot, és hogy van-e felhalmozott adótartozása.

Módosítás bejelentésére csak a törvényben meghatározott időtartamon belül van lehetőség, vagyis az eredeti bejelentést követő két órán belül vagy a bejelentés napján délelőtt 8 óráig. Amennyiben a határidőt követően tette a bejelentés módosítását, az eredeti bejelentésnek megfelelően kell a közterheket megfizetni.

A bejelentés esetleges elutasításáról az ügyfélszolgálat tájékoztatja a bejelentőt.

Amennyiben a foglalkoztatott másik EU tagállamban biztosított, erről köteles a munkáltatónak bizonyítékot szolgáltatni, aki ez alapján a telefonos bejelentéskor tájékoztatja az adóhatóságot ennek tényéről.

 

Pénzügyi Hírek

↑ Grab this Headline Animator

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.